A lakótársam viccből produkált némi kecskemekegést, ami csórikáméknak elég volt és megindultak felénk.
Mi, mit sem törődve a két anyjáért síró gidával, kőszívű ember fiaiként dolgoztunk tovább... Azért azt éreztük hogy ezek a kecskék ma hazajönnek velünk. Na ahogy vége fele közeledett a munka meg is fogtuk őket. Ez mind a bevásárlóközpontos vizsgálat előtti napon volt. Hát mit mondjak a főnök repesett a bosszúságtól, de szerencsére ott volt a felesége és a lánya akik olvadoztak a két gida láttán. Persze maradhattak. Nem mondta de éreztük hogy ha ezek a kecskék holnap a vizsgálat közben előkóborolnak akkor az totál gáz... Mind éleseszű állatbarát lévén hamar jött a megoldás, tegyük be őket a fürdőszobába!
Be is tettük. Reggelre össze is szarták.
Na ez ment pár napig, amíga szabadnapon tákoltunk egy elsőosztályú kecskemenhelyet, kis kifutóval. Etetés reggel-este, pontosságot kérünk!
Hát nem mindig kaptak, amit hangos sírással próbáltak tuttunkra adni. 
Vagy ha nem nekünk akkor a főnöknek. Így történt akkor is amikor estevele a városból hatzafele jöttünk és a főnök megcsörgetett minket hogy etettünk-e már mert elég hangosak... :-Smint utóbb kiderült csak aggódott... :-S
Persze az etetés izgalmában mindig elfelejtettem a fotókat, de ma végre készült pár, így végre írhattam róluk...
Ja, és a nevek: Fresis és Fatima...
kép sajna csak Fatimáról van...
