Első szabad napomon, igazából csak szabad félnapomon, elmentünk Mauna Keára. Mindenki nagyon várta, munka után csak gyors fürdés és indulás. Utazni mondjuk elég sokat kellett, kb két óra, de a hangulat jó volt, a táj pedig a beígértnek megfelelően változatos. Volt ahol tejesen kietlen, sivár, csaka fekete sziklák látszottak. Gondolom ezt az aránylag nemrégiben idehordott vagy ide potyogott vulkanikus törmeléket még nem tudta benőni a növényzet. Erről sajna képem nincs, de vannak arra telepek ugyhogy majd lesz. Utána ahogy a sziget belseje fele kezdtünk menni, és egyre magasabbra kapaszkodtunk, változott a táj,
ez már ismerős volt, mint minden hegyvidéken itt is füves legelők következtek,
és persze tehenek minden mennyiségben. Elég hamar átléptük a felhők vonalát,
és ahogy megláttuk a havas csúcsot a többiek valósággal megvadultak.
Annak a gondolata hogy mindjárt havat érinthetnek, folyamatos fényképezésre és videózásra késztette őket. Nagyon vicces volt. Már előső nap amikor a városban voltunk elkezdtek felkészülni, ruhákat vettek, kérdezgettek minden egyes pulóverrel hogy ahova megyünk ott ez jó lesz-e... :-)
Nem volt jó. Annyira rohadtul hideg volt fenn hogy azt elmondani nem tudom. Én nem tartom magam fázósnak de az ott töltött kb 4-5 perc alatt totál lefagytak az ujjaim. Szó szerint hasogatott a fájdalom az ujjaimban. Én meg áááá csak még egy képet, mindjárt lemegy a nap! De az utolsók a kocsiból készültek... :-(
Kíváncsi vagyok hogy a többiek mennyire fázhattak...
Miután kicsit felmelegedtünk mind az öten befészkeltük magunkat. Egy hosszú, autóban töltendő éjszaka várt ránk...
Ez volt talán a legszebb, de a legkevésbé élvezhető is. 
A tenger erősen hullámzott, az aljzat köves, erős szél... 
A fényképezés után tovább is álltunk.
Hazafele megálltunk a nagy Kamehameha szobránál is. Ő egyesítette a szigeteket, itt szentként tisztelik a bennszülöttek...
Itt már kezdtem ébredezni.
Kicsit caplattunk, meg összekoszoltuk a ruhánkat, aztán szólt egy tag, hogy ugorjunk fel a pickupja platójára, mert így sose érünk oda. 
Emberünk még utána sokáig velünk volt, elmesélte hogy nem szed semmi gyógyszert, és hogy a multkor megtámadta valami állat (asszem kutya) és leverte ököllel... Mellesleg a tag neve John, vezetéknevet nem tudok, de lehet h R-el kezdődik és ambóra bégződik... :-) Én megörültem az első meglátott kókuszdiónak, amit kikapott a kezemből, énnemtudom honnan előrántott egy követ és már be is ütötte, és tolta a képembe hogy igyam...
aztán egy kést varázsolt és kietük a belsejét. Mondta is hogy ettől leszünk erősek és úgy felmegyünk a hegyre mint a pinty...
